Scroll Top
1053 Budapest, Kossuth Lajos u. 7-9.

                                               URSS Piknik 2018

 

Kis kikapcsolódás egy remekül felszerelt sportpályán sok-sok finomság kíséretében egy árnyékos sátor alatt…. ilyen összejövetelnek mindenki örül.

Az URSS Kft. dolgozói az elmúlt szombatot közösen töltötték.

9 órától vártuk a családokat, hogy egymást jobban megismerjük, eltöltsünk közösen néhány örömteli órát, sportoljunk egy jót.

A kezdetben elég szomorkás időjárás ellenére sokan eljöttek és szerencsére délutánra a napsütés is velünk tartott.

 

Amíg a gyerekek a légvárakban tomboltak, a felnőtteknek lehetőség nyílt jókat beszélgetni, társasjátékozni, sakkozni.

                       

Számos sportolási lehetőség mellett (pl. tollaslabda, asztalitenisz), a gyermekek  kézműveskedéssel és arcfestéssel töltöttek örömteli perceket.

 

                      

 

Délután 4 csapat részvételével (kicsik és nagyok igazságos csoportosításával) futballbajnokságra is sor került, ami úgy a résztvevőknek, mind a szurkolóknak nagy élményt nyújtott. (… és az erőfölényből adódó különbségek ellenére szerencsére sérülések nélkül)

 

Egész napos ellátásunkról egy catering cég gondoskodott:gazdag büfével, hideg-meleg ételekkel, desszertekkel, gyümölcsökkel és italok széles választákával.

 

A sportolóknak illetve a még mindig éhesen maradottaknak délután fenséges hamburger került felszolgálásra.

 

Köszönjük mindenkinek, akik velünk tartottak, jó pihenést, kellemes nyaralást kívánunk!